|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jakab Márta 1998. július 21.Az 1945-ben alapított és 1989 után Családi Tükör néven átmentett romániai magyar nőlap megjelenése néhány esztendeig szünetelt. 1996-ban csupán egy száma jelent meg. Mostantól ugyancsak Családi Tükör néven, minden erdélyi család lapja alcímmel Kolozsváron jelenik meg, tájékoztatott Jakab Márta főszerkesztő, egyelőre kéthavonta, a kolozsvári Visionart Kft. és az Ideaprint Kft kiadásában, valamint a budapesti Oláh Miklós Nyomda segítségével. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 21., Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./1999. szeptember 21.A 85 éves Jakab Antalt, régi munkatársát köszöntötte a lap. Jakab Antal Erdélyből átszökött a határon, 1935-ben az induló Kelet Népe egyik szerkesztője. 1936-ban jelent meg Debrecenben a Számadás irodalmi folyóirat, az első szám vezércikkét Jakab Antal írta. Azután hazatért Szatmárnémetibe. Először kőműves volt, majd a Szatmári Újság munkatársa lett, később a Brassói Lapokhoz ment, azután a sepsiszentgyörgyi Székely Néphez, a marosvásárhelyi Székely Szóhoz. Kacsó Sándor hívására 1947 nyarán ment Bukarestbe, az induló országos napilaphoz, a Romániai Magyar Szóhoz. És innen három év után ismét vissza Szatmárra és a vakolókanálhoz. Szatmárról Kolozsvárra ment, építő ipari technikusi minőségben. Fia és lánya újságíró lett (K. Jakab Antal és Jakab Márta), sőt ma már unokája, Jakab Lőrinc a Kolozsvári Rádiónál van. Õ pedig kikerült az újságírásból. De azért néha írt, álneveken ide-oda. És 40 évi kitiltás után 1989 karácsonyán úgy érezte, számára is eljött a felszabadulás. Újra írhatott. A kolozsvári Szabadságban, a bukaresti Orient Expresszben, és egykori lapjában, a Romániai Magyar Szóban is. - Egy idő után már nem kerültek be a lapokba írásai. Ekkor kezdte el írni íróasztalfiókja számára Búcsú az újságírástól című vallomását. /A Romániai Magyar Szó egykori szerkesztője, Jakab Antal 85 esztendős. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./2001. május 7.Máj. 7-én kezdődik a kolozsvári könyvkiadók seregszemléje. A magyar kiadók közül a Kriterion, a Polis és a Kalota lesz jelen. Cseke Péter, a Korunk szerkesztője az általa gondozott Erdélyi klasszikusaink és kortársaink sorozatban megjelent köteteket ismerteti (Éger Veronika: Székely János történelmi drámái; Pomogáts Béla: Kuncz Aladár), Jakab Márta, a Kriterion szerkesztője pedig Jósika Miklós Abafiját és Makkai Sándor Sárga vihar című történelmi regényét. Fodor Sándor író Bimbi tábornok és A tizenegyedik üveg köteteiről beszél, majd dedikál is. A kiadó legújabb, román nyelvre fordított könyveit (Kornai János: A változás kikövezetlen útja, Gergely András: Magyarország története, Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet-nyugati közvetítő szerepe (1780-1860), Bibó István és Szűcs Jenő: Kelet és Nyugat között) Ovidiu Pecican történész mutatja be. /T. Bense Erika: Legújabb kiadványaikat mutatják be. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./2007. szeptember 7.Kovács Ildikó bábrendező /sz. Sepsiszentgyörgy, 1927/ Kolozsváron koreográfiát tanult. 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, ahol három évi marosvásárhelyi megszakítás után, nyugdíjazásáig dolgozott. Számos bábdarabot és nagyszínházi előadást rendezett. Kisvárdán a Határon Túli Színházak Fesztiválján ez évben életműdíjat kapott. Kovács Ildikó 1951-ben vett részt Bukarestben az első szervezett bábszínházi képzésen, és a következő években már rendezett is. Létrehozta a kolozsvári MIM7 pantomimcsoportot. Évekig tartó tanulás, önfejlesztés eredményeként valódi profi-csapattá váltak. Közben pedig nemzedékek nőttek fel a kolozsvári Király utcai bábszínház paravánja előtt. A Kolozsváron eltöltött közel harminc év alatt az anderseni és hoffmanni klasszikus gyermekmeséktől a népmese-feldolgozásokig, a magyar irodalom klasszikusaitól Petőfitől, a móriczi Állatmeséktől Tamási Áronig és Weöres Sándorig, no, meg Micimackóig sok mindent játszottak. 1990-ig itthon nem rendezhetett, de rendezett Magyarországon hét színházban, beleértve a budapesti Állami Bábszínházat. Kovács Ildikónak emellett elméleti munkássága is jelentős, a bábművészetről cikkeket, tanulmányokat írt, könyvet ír a színész-báb-ember, illetve gyermek viszonyáról. A szakmabeliek Kovács Ildikót az erdélyi bábművészet iskolateremtő egyéniségeként tartják számon, munkásságát számos díjjal ismerték el. /Jakab Márta: A beszélő kéz. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./2009. december 18.Kevesen vettek részt Kolozsváron a Kriterion Könyvkiadó könyvbemutatóján, melyen a budapesti Merényi Krisztián prózakötete és a 123 vers a zenéről című könyv szerepelt. A 123 vers a zenéről című antológiát szerkesztője, Jakab Márta, a Krónika munkatársa ismertette, melybe erdélyi magyar költők zenéről, zeneszerzőkről, zenei élményekről írt verseiből válogatott Molnár Judit. A kötet már címében is érzékelteti, hogy összeállítója a bőség zavarával küzdött, a sorozat eddigi darabjai 101, illetve 111 verset tartalmaztak. A sorozat első, Kolozsvárról szóló könyve Katona Éva színésznő, előadóművész ötlete volt 2002-ben. A következő években már önként jelentkeztek azok, akik a Nagyenyedről, Brassóról szóló verseket gyűjtötték egybe, majd született szerelmesvers- és versparódia-gyűjtemény, de az erdélyi költők európai kalandozásairól szóló versek és a szellemi elődöket megörökítő művek antológiája sem maradt el. Merényi Krisztián Fuldokló szűz című novellafüzérét Jancsik Pál, a könyv szerkesztője ismertette. Merényi Krisztián elmondta, hogy mestersége kőfaragó, de vízóra-leolvasóként is dolgozott. Merényi ötödik kötetét publikálja. /Varga László: A költők zenéje és városi történetek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./2015. október 29.Adonyi Nagy Mária (1951–2015)A Facebookon érkezett a szomorú üzenet, meghalt Adonyi Nagy Mária. Volt kollégák, pályatársak gyorsan összeverődtünk a társasági hálón, régi vágású újságírói reflexekkel legalább két forrásból próbáltuk ellenőrizni az információt, majd elkezdtük keresni a választ a hír többi kérdésére is: hol, mikor és főleg miért? Hiszen, szégyenszemre, hirtelen azt sem tudtuk, hol telepedett le, miután a Magyar Nemzettől nyugdíjba vonult és Budapestről vidékre költözött. Csak annyit tudtunk, éreztünk abban a pillanatban, hogy a magyar irodalom egyik reményteljes ígérete, a magyar sajtó nagy tudású, szorgalmas munkása, a makulátlan szakmai erkölcs példaképe távozott idejekorán közülünk. Életrajzából kiderül, Éradonyban született, innen a felvett Adonyi írói név is. Székelyhídon és Nagyváradon járt iskolába, Kolozsváron szerzett diplomát 1974-ben magyar–német szakon. Szatmárnémetiben tanított három évig, majd a bukaresti magyar szerkesztőségben dolgozott tíz éven át a rendszerváltásig. A Hét belső munkatársa, majd a Romániai Magyar Szó és a Valóságszerkesztője. 1992-ben hazatér, 1995-ig, az akkor Nagyváradon megjelenő Erdélyi Naplószerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese. 1996-ban az Erdélyi Híradó könyvkiadó részlegének főszerkesztője. Közreműködött a Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997-es kiadásának szerkesztésében. Nagyváradi munkalehetőségeinek végleges megszűnése után Budapestre települt át, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának olvasószerkesztője lett. Azután a szülőföldhöz közelebb, Berettyóújfaluban vásárolt házat, ott érte a szívinfarktus október 13-án, nem sokkal 64. születésnapja után. Irodalmi pályáját versekkel, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Bár első kötetének anyagát 1974-ben leadta a kiadónak, a cenzúra többszörös rostálása miatt az csak 1978-ban jelenhetett meg, Emlék jelen időben címmel. Második kötete, az Állatövi jegyek 1982-ben látott napvilágot. Szerepelt a Varázslataink (1974) és a Kimaradt szó (1979) antológiákban, később a Bábel tornyán című Echinox-antológiában (1983), a Magyar költőnők antológiája (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1997), az Álmok szállodája: erdélyi magyar költők, 1918–2000 című antológiában (Kolozsvár, 2002), majd a111vers erdélyi költőnőktől című gyűjteményes kötetben (Kolozsvár, 2006). Ennyi marad utána: száraz életrajzi adatokból összerakott életpálya a lexikonokban. Hogy milyen volt emberként? Nehéz elmondani, mert magányosan, zárkózottan élt, csak ritka pillanatokban engedte közel magához a környezetében élő embereket. Én is csak emlékképek mozaikkockáit tudom feleleveníteni, pedig több mint harminc éve találkoztam először vele. A nyolcvanas években négy évig szomszédok voltunk Bukarestben, majd öt évig kollégák az Erdélyi Naplónál és a Romániai Magyar Ki Kicsoda szerkesztőségében. Bukarestben, egy Moţilor úti tízemeletes tömbház könyvekkel telezsúfolt földszinti garzonlakásában élt, Szávai Gézáék és Jakab Mártáék laktak még a közelben. Bár a bukaresti magyar kolónia tagjai nagyon összetartottak, nem nagyon járt össze senkivel. Különcködését elfogadtuk, és nem foglalkoztunk vele, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor kiderült, hogy a szamizdat-ügy miatt a szekuritáté által körözött Szőcs Géza napokig nála lakott. Ez a gesztus „halált megvető” bátorságnak számított a tomboló Ceauşescu-diktatúra éveiben, és mindenki számára megkérdőjelezhetetlenné tette szilárd erkölcsiségét és ellenzéki elkötelezettségét. Bátorságáról és a szabadság, a demokrácia eszméihez való ragaszkodásáról vall az Elorzott román forradalom címmel írt dokumentumriportja, amelyben egyetlen magyar újságíróként osztja meg tapasztalatait a romániai rendszerváltásról. A mű, mely ma is „kötelező olvasmány” azoknak, akik meg akarják érteni az elmúlt huszonöt év összefüggéseit, az interneten elérhető. Ilyen tiszteletre méltó irodalmi és szerkesztői múlttal, makulátlan erkölcsi aurával fogadta el az Erdélyi Napló hívó szavát és telepedett le Nagyváradon 1992-ben. Mihálka Zoltánnal együtt ők hozták el a bukaresti magyar szerkesztőségek szakmai profizmusát a többnyire nagyon tehetséges, de szakmailag még nem elég képzett, kezdő újságírókból álló szerkesztőségbe. Addigi teljesítményei, hatalmas műveltsége, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudása meghatározta a szerkesztőség viszonyulását a világhoz, a szakmához és a magyar nyelvhez és stílushoz, amelynek kérlelhetetlen őre volt. Ha ezekre az időkre gondolok, azt az Adonyi Marit látom, aki kézirattal a kezében, a szerzőt keresve rohangál a szerkesztőségi folyosón, hogy kioktassa az általa elkövetett műfaji, fogalmazási, helyesírási hibákról. Ilyenkor „lefiamozta” a „tettest”, aki megdorgált kisdiákként, lehajtott fejjel nyelte a leckéztetést. Nehéz, feszültségekkel teli pillanatok voltak ezek, de mindannyian megéreztük, ettől lesz hétről hétre jobb a lap, és ettől lesznek egyre jobb újságírók a kollégák. A kérlelhetetlen szakmai szigor és fegyelem jelképe volt, ugyanakkor egy-egy pohár bor mellett, a lazítás pillanataiban képes volt megmutatni emberi arcát is. Néha meglepődve néztük, milyen felszabadultan tud nótázni (inkább népdalozni), amikor annak volt az ideje. Azokban az években szakmai teljesítményének, hiteles tájékoztatásának köszönhetően az Erdélyi Naplópéldányszáma meghaladta az 50 ezret. Biztos vagyok benne, hogy a sikerben neki is szerepe volt. Úgy gondolom, Adonyi Nagy Mária most lezárult életpályája kapcsán, a mai olvasónak is tudnia kell, hogy a mai Erdélyi Napló is magában hordozza génjeit. Stanik István Adonyi Nagy Mária /Éradony, 1951. okt. 6. - Berettyóújfalu, 2015.okt. 13./ Erdélyi Napló (Kolozsvár 2017. szeptember 5.DOLGOZÓ NŐ: A KOMMUNISTA ROMÁNIA LEGNÉPSZERŰBB MAGYAR NYELVŰ NŐI MAGAZINJAA Dolgozó Nő az államszocialista, kommunista Románia legfontosabb magyar nyelvű női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család, egy folyóirat, amire a harminc év felettiek ma is emlékeznek és nosztalgiával gondolnak vissza. Nem egyszerűen egy női magazin volt: a szabásminták és a háztartási tippek mellett szépirodalom, művészetek, utazás, politikai propaganda, feminista törekvések is helyet kaptak a bizonyos években akár 42 oldalas folyóiratban. A téma, pontosabban egy ilyen színes, sokrétű sajtótermék kutatása, történelem, szociológia, antropológia, sajtó- és politikatörténet határán mozog, a folyóiratnak rengeteg féle különböző olvasata lehet, több tudomány, tudományág számára is izgalmas kutatási témát jelenthet. A Dolgozó nő folyóirat a teljes szocialista-kommunista időszakban megjelent, 1945-től 1989-ig, így a teljes rendszer, illetve a rendszer változásai lenyomatának is tekinthető, egy izgalmas, forráskritikát igénylő, de sok információt nyújtó forrás. A folyóiratot Kolozsváron szerkesztették magyar szerkesztők, cenzúrázása és nyomtatása a bukaresti Scânteia házban történt. Épp a nyomtatás helyszíne miatt az egyik legigényesebb kivitelezésű folyóirat volt Romániában, mely a negyvenes évek végén 5.000 körüli példányszámban jelent meg, ám a rendszerváltás előtt már 110.000 lapot nyomtak havonta, amiből körülbelül 80.000 az előfizetők megrendelésére készült.[1] Az első években épp csak „szárnypróbálgató” feminista szellemiségű, még képek nélküli pamflet vagy füzetszerű folyóirat 1948-ban került a Romániai Demokrata Nők Szövetségének (RDNSz) hatáskörébe, illetve irányítása alá, ami egy tudatosabb – mai szóval élve – imázs kialakítását vonta maga után, szigorúbb irányelveket és megvalósítandó célokat hozott. 1948 külalak szempontjából is fordulópontot jelent, hiszen ekkor tűnnek fel az első fotók is a címlapokon. Sütő–Egeressy Zsuzsa, a folyóirat egyetlen korábbi kutatója szerint a kezdeti számok inkább propagandafüzetekre hasonlítottak, mintsem képes női magazinokra. Ezeknek még nem volt illusztrált címlapjuk, sem gazdag illusztrációs mellékletük, a hangsúly a szövegre, annak mondandójára esett.[2] Az 1948 után megjelenő folyóiratot egész léte alatt meghatározta az RDNSZ, s a női szervezet bőven szolgáltatott témát cikkekhez, riportokhoz. A folyóirat végig a szövetség szócsöve maradt, de nem csak az övé, hiszen a „kötelező” témák mellett még sok tartalommal megtöltendő oldal maradt, amiket a kolozsvári szerkesztőségben a korszak viszonyaihoz képest szabadon írtak tele. A folyóiratnak sok neves, akár tudományos vagy irodalmi tevékenysége által ismert szerkesztője volt a közel 45 év folyamán. Első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt – aki szépíró és újságíróként is a korai feminista törekvések egyik leghangosabb erdélyi szószólója volt. A főszerkesztői pozícióban Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma követték. A Dolgozó nő szerkesztői között olyan ismerősen csengő neveket említhetünk, mint Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba. Grafikai kivitelezésével jeles erdélyi magyar képzőművészek foglalkoztak, mint például Gy. Szabó Béla, Vernes András majd Cseh Gusztáv.[3] A folyóirat írott és képi tartalmát, tartalmait tekintve egyfajta korszakolás vezethető be a magazin történetébe. Négy jól elkülönülő, arányaiban eltérő időszakra osztható a közel 45 esztendő. A korszakolást egyrészt a két államszocialista, kommunista vezető „uralma” nyomán lehet elvégezni, így egyfelől Gheorghe Gheorgheu-Dej időszakát Sztálin 1953-as halálával két részre tagoltam, így lett egy 1945 és 1953 közötti, a szocialista berendezkedés, és a folyóiratban a milicista nőképet közvetítő időszak, és egy 1953-1965 közötti enyhülést jelentő korszak. A másik nagy tömb az 1965 és 1989 közötti időszak, az ún. Ceaușescu-korszak, amelyet szintén két különböző időszakra oszthatunk Ceaușescu sajátos politikája, illetve hatalmi törekvéseinek megnyilvánulása alapján, itt a korszakhatárt az 1974-es év jelenti. Az első korszak lapszámai inkább általánosabb témákkal foglalkoznak, a politika és a női egyenjogúság témakörei a leghangsúlyosabbak, úgy is mondhatjuk, hogy a folyóirat nemzetközi jellegű. Egyrészt a sztálini internacionalizmus jegyében más szocialista országok nőtársadalma jelenti a fókuszt, másrészt, ha a romániai helyzetről esik szó, az összetartás, a nemzeti egység, a román és magyar nők összefogása, a munkások és parasztok közös „harca” a leggyakoribb témák. A szovjet nő a példa, s a keleti blokk országainak megvalósításai jelentik a modellt. Ebben az időszakban a vezércikkek is valamely más országra koncentrálnak, esetleg a nemzetközi kongresszusokra, nem pedig a helyi gyárakra, építkezésekre, stb. Természetesen az olvasói levelek között már ekkor is találunk akár Székelyföldről beküldött leveleket is, például 1948-ban több alkalommal is közöltek a katonák hazaírt leveleiből, az üzemek közti munkaversenyek is megjelennek helyi témaként, illetve a nő kérdést is igyekeznek minél közelebb hozni az erdélyi, romániai magyar olvasókhoz, így például az 1948-as forradalom nagy magyar női alakjairól is találunk cikket. A második korszak kezdetén a témák nem igazán változnak, bár az szembeötlő, hogy eltűnnek a Sztálin-portrék, a Szovjetunió más népeit megjelenítő képek és egyre kevesebb a nehézipari munkásnő a képeken. Idővel egyre hangsúlyozottabban helyi jellegűvé válik a folyóirat, nem törekszik a szocializmus nemzetközi jellegének kiemelésére. Gyakran találunk helyi jellegű riportokat, interjúkat romániai munkásnőkkel, főleg az ország legfontosabb gyárainak dolgozóit mutatják be Aradtól Csíkszeredán át Petrozsényig, nemzetiségtől függetlenül. Továbbá a szervezeti tevékenységre, a kis, vidéki női egyesületek, szövetségek munkájára is nagy hangsúlyt fektetnek. A munka mellett megjelenik a szabadidő és a művészet is, mint fontos témák, akár színházi ajánlót, filmes ismertetőt is olvashatunk. Fontos témává válik az utazás, Románia tájait népszerűsítik, a Békási-szoros vagy épp a Kazán-szoros jelennek meg mint turisztikai helyszínek. A hivatalos váltás politikai téren 1965 augusztusában következett be, ekkor lett Nicolae Ceauşescu a Kommunista Párt főtitkára, ám ez a változás a folyóirat szintjén kezdetben nem igazán volt érzékelhető. Tulajdonképpen 1966-tól van nyoma is annak, hogy megváltozott valami, a májusi számtól a Dolgozó nő főcím alatt megjelenik egy alcím: Társadalmi-politikai és kulturális képes folyóirat. Az alcím nem azt hangsúlyozza, hogy egy női magazinról van szó, nyoma sincs már a kezdetek emancipációs törekvéseinek, a korai, szinte feminista szellemiségnek, a folyóirat jellege más irányba „tolódik el”. A Ceaușescu-korszak címlapjait egytől-egyig színes fényképek díszítik. A korszakban a portré műfaja uralkodó, de a munkásnők portréi mellett az anyákról készült fényképek is nagyon gyakoriak, illetve viszonylag gyakran látunk kis gyermekekről készült portrékat is. A téli szünidőhöz vagy a nyári vakációhoz kapcsolódóan nem ritkán látunk családi életképeket is. Tartalom tekintetében gyakoriak a riportok, de már nem női érdekeltségűek, a beszámolók, interjúk mind általánosak. Több tanácsadó rovat is helyet kap a folyóiratban, illetve a háztartás és a család még hangsúlyos témák, külön gyerekneveléssel foglalkozó rovat is van, de azért már a divat is fontos szerepet kap. Egyre több a folyóiratban a reklám is, oldalas vagy fél oldalas hirdetéseket látunk. A kolozsvári Dermata gyár termékeitől a sepsiszentgyörgyi Spicul ásványvíz-palackozó vállalat reklámjáig rengeteg helyi érdekeltségű hirdetést láthatunk. A szakirodalom az 1972 és 1989 közötti éveket gyakran külön egységként kezeli, a nemzeti kommunizmus időszakaként emlegeti, ugyanakkor Ceaușescu személyi kultuszának csúcsát és diktatúrájának legnehezebb éveit jelenti. Bár kisebbség- és sajtópolitikája is változott ebben az időszakban – ekkor kezdtek el többek között a magyarok jogai egyre inkább sérülni, valamint a magyar sajtó egyre nehezebb helyzetbe került – a Dolgozó nőt a legtöbb megszorítás elkerülte. A hetvenes évektől a legtöbb magyar sajtótermék példányszáma csökkent, míg a román lapok, folyóiratok példányszáma látványosan nőtt, ám a Dolgozó nőt ez sem érintette. A nőkép, valamint a témák tekintetében alapvetően a harmadik korszak folytatódik, kivételt csupán a címlapok stilizált Ceaușescu-portréi jelentenek, melyeken a diktátort teátrális környezetben, vörös háttér előtt ábrázolva jelenítik meg, illetve az őt dicsérő versikék, dalok leközlése. A témák megmaradnak, de a minőség sok esetben romlik, a címlapoktól a folyóirat anyagáig sok területen érezhető a lassú minőségromlás. Bár a cikkek változatosak, már véletlenül sem találunk a hatvanas években gyakorinak számító szövegekhez hasonlatos cikkeket például a szürrealizmusról, Picassóról vagy egy külföldi ország szépségeiről. Ez már az az időszak, amikor nem csak a bátorok vannak „zárva”, hanem az információ terjedését is igyekeznek korlátozni. A Dolgozó nő a kor folyamatainak izgalmas lenyomata. Természetesen az ideológiai és politikai keret miatt, tanulmányozásakor a kutató forráskritikát kell alkalmazzon, de a vizsgált anyag éppen a rendszer „tipikus” ferdítéseivel, túlzásaival együtt egy sokat mondó látlelet. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében nagyon frappánsan fogalmaz: „A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől”.[4] Tóth Gödri Iringó / Erdélyi Krónika Válogatott irodalom: Cârneci, Magda: Artele Plastice în România 1945-1989. Polirom, București, 2013. Győrffy Gábor: Cenzúra és Propaganda a kommunista Romániában. Korunk – Kompress Kiadó, Kolozsvár, 2009. Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet diktatúra idején. [Internet https://mtmi.hu/dokumentum/410/a_magyar_sajto_tortenete_mk7_w.pdf%5D Nézőpontok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949-1999. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum, Budapest. Petcu Mircea:Istoria jurnalismului din România în date: enciclopedie cronologică. Polirom, Bukarest, 2012,o.n. Peterná Miklós: Kis magyar fotótörténet. [Internet –https://marcheo.c3.hu/index.php?inc=obj&id=42&oid=26&ref=sub&roid=7 Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi Kiadó, Budapest, 1993. Radics Vilmos: Képszerkesztés – Sajtófotó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest. Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest. 2009. Jegyzetek [1] Jakab Márta szóbeli közlése. [2] Sütő–Egeressy Zsuzsa: Nőkép egy kommunista nőlapban. in Korunk – Női szerepek. 2007/03. [Internet – https://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2749.html] o.n. [3] Dolgozó nő in https://mek.oszk.hu/03600/03628/html/d.htm#DolgozóNő. o. n. [4] https://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_az_urade o. n. Erdély.ma lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
